Bemutatkozás

Bemutatkozás

A Munkáltatóknak gazdasági tevékenységük szabályai mellett még sok egyéb kötelezettségeik is vannak. Ezek közül kiemelném a munka-tűz-környezetvédelem tárgykörét, mely összetettségében, egyes témakörök közötti átfedésében gyakran jelentős nehézséget okozhat a cég vezetésének.
A VARGA Munka-tűzvédelem célja a kisvállalkozások szakmai támogatása-képviselete, munka-tűzvédelmi kötelezettségeikben való közreműködés, együttműködés.

Varga Károly vagyok, munka-tűzvédelmi vállalkozó. A területen 18 éves szakmai tapasztalattal rendelkezem.


Melyek azok a területek, ahol a Munkáltatónak szüksége van a munka-tűzvédelmi szaktudásra, illetve köteles ez irányú képzettséggel rendelkező munkavállalót foglalkoztatni, illetve szolgáltatást igénybe venni? A teljesség igénye nélkül, fő vonalakban ezek az alábbiak:

Mindkét területre vonatkozik: MEGELŐZÉS, MEGELŐZÉS, MEGELŐZÉS…

MUNKAVÉDELEM

A munkavédelmi jogszabályok az egészséget nem veszélyeztető és biztonságos munkavégzés jegyében szabályozzák a tevékenységet. A Munkáltatókat tevékenységük alapján (TEÁOR ’08) munkavédelmi szempontú veszélyességi osztályba kell sorolni. A besorolás és a foglalkoztatotti létszám alapján a Munkáltató munkavédelmi szakképesítésű személyt köteles foglalkoztatni a rendeletben meghatározott időtartamokra.

Munkavédelmi szaktevékenységek (közép vagy felsőfokú munkavédelmi képzettség szükséges hozzá):

  • kockázatértékelés készítése
  • munkabaleset kivizsgálása
  • egyéni védőeszköz juttatás rendje
  • veszélyes gépek, technológiák munkavédelmi eljárásai (munkavédelmi szempontú előzetes vizsgálat lefolytatása, írásos üzembe helyezés előkészítése)
  • veszélyes gépek időszakos biztonsági felülvizsgálata
  • megelőzési stratégia kidolgozásában közreműködés

Egyéb munkavédelmi kötelezettségek:

  • munkavédelmi oktatás
  • rendszeres munkavédelmi szemle, bejárás
  • foglalkozás-egészségügyi orvossal kapcsolattartás
  • hatósági ellenőrzés során az ügyfél képviselete
  • ÉS MÉG SOK MINDEN MÁS…

TŰZVÉDELEM

A tűzvédelmi jogszabályok szintén jelentős elvárásokat fogalmaznak meg a Munkáltatók felé. Ezek legfőbb célja a tűz megelőzése, illetve annak bekövetkezése esetén a kár/sérülés lehetőség szerinti minimalizálása-elkerülése.

A tűzvédelmi terület sok tekintetben szervesen összefonódik a munkavédelemmel, attól nem elkülöníthető. Gondoljunk csak egy tűzeset (tűzvédelmi hiányosság) során sérülést szenvedő munkavállalóra (munkabaleset), ez különösebb magyarázatot nem igényel…

Tűzvédelmi területen is vannak olyan feltételek, melyek teljesülése esetén a Munkáltató köteles közép/felsőfokú végzettségű szakembert alkalmazni vagy szolgáltatást igénybe venni:

  • tűzvédelmi szabályzat készítése
  • tűzriadó terv készítése, gyakoroltatása
  • tűzoltó eszközök (tűzoltókészülék, tűzcsap, oltóvíz tároló) ellenőrzése
  • tűzvédelmi oktatás
  • hatósági ellenőrzés során az ügyfél képviselete
  • rendszeres tűzvédelmi szemle, bejárás
  • illetve még továbbiak…

Bízza a munka-tűzvédelmet szakemberre!
Eseti, illetve folyamatos megbízással vállalom
kisvállalkozások, egyéni vállalkozók részére
– GYŐR ÉS VONZÁSKÖRZETÉBEN –

Munka-tűzvédelmi ügyintézés, dokumentációk készítése, tanácsadás, oktatás.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás